Népek tengere
Folkrevű
Egy régi szép időket idéző folklórműsor, miként az elmúlt évezred vége felé vala, akkoriban nagyon sikeres néptáncos előadások esetén: egy táncrend, aztán egy zenekari szám, netán énekes szólista (a táncosok közben kétségbeesetten vetkőznek-öltöznek a kulisszák mögött!), újabb táncrend…
Mindez ezúttal a legkortársabb körmönfontsággal: az egyes jelenetek szépen folytatódnak a következővel, valamiképpen (ének, zene, játék, díszlet vagy kellékmozgatás vagy fények által, netán ezekkel együtt) kötődnek egymáshoz. Koreográfusi lelemény, rendezői lelemény és szakmai tudás van itt együtt nagyon magas szintű előadói önrésszel a zenészek és a táncosok részéről. A régi szép idők reminiszcenciája olyan értelemben is jelen van itt, hogy az előadás illeszkedik azon néptáncos színpadi művek sorába, amelyek erős nosztalgiát hordoznak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia iránt, mely birodalom valóban népek tengerének volt az otthona, s mely népek népi kultúrája nem véletlenül azóta is rokon egymással, bár ennek nem mindenki örül, vagy amit nem mindenki ismer el, a később ránk szakadt, nemzeti büszkeségnek nevezett nagyon kicsinyes nyavalyatörések káros mellékhatásaként. Ennek megfelelően a viseletek is régiesek, míves-szépek, itt szó sincs Sára Feri-féle szocio-koreográfiáról, mely a változásokat, az adott néprajzi anyag jelenét is meg akarná mutatni, s ebbe az irányba hatnak a díszletelemek (hollóházi tányérok, melyek a Kárpát-medence minden területén minden lakásban előfordultak egy adott korban) és a vetített képek (Kós Károly-metszetek) is.
Természetesen a képeskönyv nem lehet teljes, de átfogó képet igyekszik nyújtani. Egyházi népének keretezi, dudán kísért somogyi eszközös és páros ugróstáncokat, csárdást és bukót, majd a pásztorokra jellemző erősen extrovertált és a vaskos humortól sem idegenkedő éneklést láthatunk, mit szlovák lányok szépséges, többszólamú énekkel kísért játéka és karikázója követ (végre látok ezen a Találkozón csizmás lányokat!), majd egy erősen felfokozott tempójú csokor a tót atyafiak sarkantyúpengetős táncaiból. A marossárpataki táncok az eredeti műben nem szerepeltek, de felettébb örvendetes, hogy ezúttal belekerültek ebbe a felújított változatba. A nagycsoportos, igazi revű-modorú, a nézők felé fordított egyszólamú csinnadratták erős mezőnyében igazán üdítően hatott két szép és tehetséges táncos párosát is látni, ráadásul az erdélyi forgatóstánckultúra legjavából merített mustra révén. A bukovinai székely táncok kapcsán leginkább sajnos, az jutott eszembe, hogy ezt a tempót én már nem bírnám, s ez az érzésem csak fokozódott az amúgy szellemes-humoros Felső-Tiszavidéki cigánytáncokból készített koreográfiát nézvén (s nem öröm azt látnom, hogy ez már azért nekik, fiatal és kiváló fizikai formában lévő táncosoknak is nehezükre esik), melyet itt most főleg a gazdag eszközhasználat miatt dicsérnék, sajnálván, hogy jónéhány ember- és táncos-kiválóság nem táncol már benne, akik pedig az eredeti verzióban még jól megérdemelten kiemelt szerepben voltak, s akik nagyon kedvesek az én szívemnek. A kalotaszegi-mérai táncrend egy ilyen előadásnak szinte kötelező fináléja, ez természetesen nem véletlen és most sem okozott csalódást.
Végül, de nem utolsósorban: kérdésként felmerült bennem, hogy vajon miért ezt az előadást hozta a társulat a Találkozóra, ha ennyi vendégtáncos és zenész kell hozzá? Ráadásul ez az előadás nem is éppen új. Vajon miért nem valami újat hoztak, amit önerőből, külsősök nélkül is meg bírnak valósítani?
Rendező – koreográfus: Sánta Gergő és Sánta – Bíró Anna
Koreográfusok: Appelshoffer János és Rémi Tünde, Fundák Kristóf és Fundák Kaszai Lili
Zenei szerkesztő: Nyitrai Tamás
Táncosok: Barkóczi Réka, Fodor Virág, Forgács – Popp Jácint, Forgács Zsombor m.v., Imre Béla, Kádár Orsolya, Kerekes Dalma, Krupár Luca, Nagy Dominika, Nagy-Csomor Márton m.v., Ördögh Géza, Rácz Imre Adrián m.v.,Rácz Lajos, Teremy Anna m.v.
Zenészek: Dallos Levente, Dragony Gábor m.v., Gyurkó Ádám m.v., Kelemen – Molnár János m.v., Kiss Barna m.v., Puskó Márton m.v.
Fotó: Toró Attila
