A helység kalapácsa
Paródiaparódia
Petőfi A helység kalapácsa megírása révén a maga korában egészen elképesztő polgárpukkasztással tette nevetségessé azt a tartalom nélküli csicsás formát, ami akkoriban még felettébb divatos, de már teljesen életszerűtlen volt, s amit akkor már semmi más nem tartott életben, csupán a hagyomány. Nagyon jó példa ez arra, hogy egy hagyományos forma, ha már üres, a megfelelő helyen és időben még mindig lehet tiszteletre méltó, de a nem megfelelő helyen és időben már leginkább groteszk, szánnivalóan vicces… Valami hasonló agymenés végén juthatott Györfi Csaba is arra az elhatározásra, hogy fúziós néptáncszínházi eszközökkel falunapi-operettgála-revűmusicalfilm-tévésorozat-tehetségkutató-skbminden-paródiát visz színre, fricskát mutatva minden Szancsópanzának, aki ugyan már maga sem hiszi, de elengedni sem bírja mindazt, ami pedig már nem él, csak lomként van itt velünk. Stílusa érlelődik már egy ideje, hasonló jellegű előadása volt már, s jól látható, hogy a tanulságokat levonva fejlődik. Gyorsan megjegyzem: valószínűleg sosem leszek a műfaj rajongója, de nem tudom nem elismerni, hogy ez egy működőképes forma, mert rendkívül szórakoztató, de közben elgondolkodtató, mint a jó paródiák általában.
A Bekecs Táncszínház lelkes kollektívája erős küldetéstudattal rendelkezik és hisz abban, amit/ahogyan tesz. Ez nagyon fontos, enélkül az egész játék nem működne. Csaba pedig táncosnak sem utolsó, de dörzsölt színházi ember lévén fellépőként és rendezőként úgy megy át csapatával kb minden határon, hogy végig halálosan komolyan veszik a játékot, a tudatosság és szándékosság egyértelmű tanújelet adva minden pillanatban, ami elfogadhatóvá teszi a helyenként akár elég vaskos tréfát is.
Kiváló jelmez-, kellék- és díszlethasználat jellemzi az előadást.
Dramaturgiailag pedig úgy avatkozik bele az eredeti anyagba, hogy eltáncolhatóvá tesz eltáncolhatatlan részeket, akár új szereplők bevonásával (egerek), akár a cselekményszál kisebb módosításaival. Ezen a ponton kell megjegyeznem: nem mindig szerencsés, hogy az előre elkészült zeneműre húzták rá a koreográfiákat, melyek egyike-másika egy idő után már nem tud újat mutatni, csak ismétlődnek a már lelőtt poénok, a már kifáradóban lévő gesztusok még párszor, s lesz az adott jelenet hosszabb, mint amennyi indokolt. Előfordul továbbá, hogy a megfelelő zenei jelet várva a táncosok már készülnek, s ezáltal leleplezik a következő mozdulatokat. Érdemes ezeket a jeleneteket kicsit jobban kifeszíteni, hogy az események meglepetést okozzanak, amikor bekövetkeznek. A cselekményre való koncentrálás helyenként a tánc rovására megy: miközben mindenki felettébb igyekszik időben érkezni, a megfelelő képet vágni, stb, a felmutatott táncanyag már nem elég pontos, technikás, elkenődik, kotyog… Különösen azokon a részeken lesz érdemes dolgozni még, amelyekben lányok táncolnak férfitáncokat, mert a majdnemjó nem jó, támasztékszerkezet és mozgástechnika szempontjából is stimmelnie kell a motívumoknak, nem csak formailag ahhoz, hogy a látvány érvényes legyen. A vallási jelképekkel meg érdemes óvatosabb lenni, mint ahogyan ez akár a Tótékban, akár ebben a tánceposzparódiában történik. Kár lenne ugyanis belefutni olyan nézői reakciókba, vitákba, amelyek emiatt ártanának a társulat megítélésének, hiszen ezeket a kényes pillanatokat nem túl nehéz elkerülni egy kis odafigyeléssel. De erre egyelőre szemmel láthatóan nincs szándék, sőt, inkább úgy tűnik, hogy a Bekecs Néptáncszínház művészei szívesen provokálják a (keresztény) vallási közösségeket. Nos, ennek még eddig hosszabb távon sosem lett jó vége, ez már nem polgárpukkasztás, hanem orosz rulett.
A láncfűrészbe ellenben én tennék egy füstpatront, hadd húzzon mindenféle görbe füstcsíkokat amerre eljár! Képileg dobna még egyet az amúgy is felettébb szürreális jeleneten, melyről csak mi, a mesés vadkeleten élők tudjuk, hogy mifelénk az ilyesmi sajnos, tulajdonképpen teljesen életszerű, s amikor nevetünk, a saját kisded nyomorúságunkat nevetjük ki, ha már megúszni semmiképpen nem tudjuk (nagyon görbe a tükör, de a miénk, ezt kár lenne tagadni)!
Szereposztás:
Szélestenyerű Fejenagy: Györfi Csaba
Szemérmetes Erzsók: Ritziu – Ilka Krisztina
Lágyszívű kántor: Nagy – Keresztesi Tamás
Bagarja, a béke barátja: Kakasi Dávid-Róbert
Vitéz Csepü Palkó: Suba Róbert
Amazontermészetű Márta: Kinda Boglárka
Bíró: Siklódi Csaba
Egerek, nép a templomban, nép a kocsmában: Benő Barna Zsolt, Gál Attila, György Anita, Kajcsa Mónika, Kinda Boglárka, Nagy-Keresztesi Zsuzsa, Siklodi Csaba
Hangtechnika: Kovács Andor
Fénytechnika: Aszalos Attila-Levente
Technikai munkatársak: Kacsó Botond, Kálmán Lehel, Magyari Attila, Nám Nórbert-Nimród, Incze Róbert, Kakasi Lóránd-Árpád
Irodai munkatárs: Bagoly Anabella
Zeneszerző: ifj. Csoóri Sándor
A zenei felvételen közreműködtek: Buda Folk Band, Izabella Caussanel, Makó Kató, Szilágyi Tóni, Bősze Tamás Jean-Pierre, Herédi Zsombor, ifj. Szerényi Béla, Zimber Ferenc, Csoóri Sándor, ifj. Csoóri Sándor
Díszlet -, jelmeztervező: Cristina Breteanu
Rendező – koreográfus: Györfi Csaba
Fotó: Toró Attila
