A Nagyvárad Táncegyüttes 2002 februárjában alakult meg s a nagyváradi Szigligeti Színház egyik társulataként működik. A térség legfiatalabb profi néptáncegyütteseként, a régióban egyedülálló módon a tánc- és mozgásművészetek meghonosítására törekszik. Feladata egyrészt a népi hagyományok méltó képviselete, valamint ezek felmutatása egy egyedi művészi nyelvezet kialakításában. A műhelymunkát előtérbe helyezve, a magyar hagyományos tánc- és zenekultúrát feldolgozó alkotások mellett, az utóbbi időben bátran fordultunk a kortárs táncművészet kiemelkedő alkotóihoz, hogy gyarapítsák tudásukat és lehetőségeiket. E két nyomvonal mentén haladva születnek előadásaink, úgy, hogy azok a kortárs színházi szellemnek megfelelően hordozzák üzeneteiket a ma emberének. Színes előadáskínálatuk hamar felkelti az érdeklődést a közönség minden rétegében, ugyanakkor fesztivál és vendégjáték meghívásaikat rangos szakmai figyelem követi. 2015-ben az együttes létrehozta saját nemzetközi tánc- és összművészeti fesztiválját, az Infinite Dance Fesztivált, mely a régió kultúrafogyasztóinak figyelmét kívánja felkelteni a mai táncművészeti alkotások iránt.
Főigazgató: Czvikker Katalin
Tánckarvezető: Imre Béla