Háromszék Táncegyüttes: Hazától hazáig – Kádár Elemér kritikája

Hazától hazáig
Folklórrevű

Az Erdélyi Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának első napja, első este, első előadás, a házigazdáké a színpad, hogy megadják az alaphangot.

Készült itt a legutolsó igazi, a két évvel ezelőtti találkozó óta több új előadás is, köztük klasszikus dráma-adaptáció, Petőfi- és Munkácsy-emlékelőadás. Annak, hogy a szentgyörgyiek ma egy nemes-egyszerű folklórműsort adtak elő, üzenet-értéke van. A házigazdák nem „csak” előadtak valamit a repertoárjukból, hanem letették a voksukat egy irányvonal mellett, amihez lám, hűek maradtak az elmúlt tíz esztendőben Erdélyben is felerősödött út- és arculatkeresésben néha egészen furcsa vargabetűket vető műfaji kalandozások, sőt esetenként inkább kalandorkodások során is. Pedig éppen a Háromszék Táncegyüttes volt anno a táncszínházi előadások úttörője és sokáig egyetlen művelője az erdélyi kultúrsztyeppén, és ma is erős ebben a műfajban is.

A Hazától hazáig c. előadás semmiféle művi vezérfonalat, díszletet, csodatechnikai segédeszköztárat nem használ. Minden a zenén, táncokon, viseleteken múlik, meg természetesen az előadói képességeken, attitűdön. Bátor, jó elgondolás! Ami az erőssége azonban, az egyben a gyengesége is az előadásnak. A dicséretes, bensőséges, kedves és finom jelenetek váltakoznak kiforduló, harsány, hatásvadász tuttikkal. Mintha az alkotók nem bíznának abban, hogy a szép, míves, de egyszerű örömtánc elég hatásos lehet, ezért néha túltolják a jelenetet a hagyományos táncolásra nem jellemző, a nézőkre kitekintve erőteljes egyszólammal felturbózott részekkel, amelyekre aztán az újságírók nagy szeretettel alkalmazzák a fergeteges jelzőt. A pózoló, néha lefagyó, néha újra bemozduló „művészkedés” is egy régi trükk, már az amatőr együtteseknél is unalmasnak számít, de főleg nem indokolt. Látható, hogy az amúgy szellemes koreográfiákat szerkesztő alkotók még küzdenek időnként a jó kezdés és jó befejezés, a koreográfiák egymáshoz való kötésének problémájával. Pedig van az az előadástípus – ez is egy ilyen – amelyikben/amelyikhez elég a tánc, mely önmagáért beszél. A táncosok legőszintébb vallomása, legnagyobb öröme a tánc maga, ebben tudnak, ebben tudunk a leginkább önmagunk lenni, ebben teljesedünk ki istenigazából. És ez megfelelő kontextusba helyezve a színpadon is létjogosult és elegendő. Nem kell minden előadásnak dramatikusnak lennie, a táncelőadásoknak különösen nem kell és ezt az alkotók is nyilván tudják és vallják, csak mégis úgy tetszik, hogy a vibráló vizuális/virtuális élménydömping korában mintha nem hinnének benne eléggé.

A bemutatott táncok többsége nem a közismert és lerágott csontnak számító sikerszám-anyag, és ez nagyon jó! Bár minden táncegyüttes a maga háza táján elvégezte volna ezt a házifeladatot, felgyűjtötte és repertoárjába illesztette volna ezeket az egyszerű, sok esetben nagyon új stílusú, netán polgári eredetű táncokat is. Ez esetben lehetett volna a műsorban erős gelencei, ozsdolai és csernátoni táncrend is! Vagy legalább szentléleki, hiszen az még mindig gyűjthető állapotban van!

A jelmez többnyire szép, stílusos, változatos népviselet. Ilyen igényesség mellett teljesen érthetetlen az a pár teljesen stílusidegen művirág, és élesre vasalt pantalló a subához stb. És ha már suba: ezek a bundák, amiket ma láttunk, emlékeztetnek egy kicsit a subára, de csak kicsit és csak messziről. A színpadi népviseletkészítés ezen a szinten túllépett egy ideje, ezeket a bundákat érdemes lenne lecserélni valami rendesre.

A zenekar továbbra is erős fegyvere az Együttesnek, sok hangszer, stílusos muzsika és ének szólt ma is a színpadon. Mindez kiegészítve egy jó hangosítással, ami a népzenekarok esetében sajnos, szokatlan, összességében igen örvendetes élményt nyújtott. Főleg, mert ez a zenekar ráadásul sokat mozog is, nem csak kíséri a jeleneteket, de részt is vesz benne, sőt, akár önálló jelenetekre is képes.

A Háromszék Táncegyüttes tánckara is fiatalított a közelmúltban, ezért érdemes megjegyezni, hogy ez most nem ment a színvonal rovására: a fiatalok szépen átvették és viszik a szerepeket, továbbra is jó az összkép, sőt az összhang is. Jók a karakterek, jó „faluközösség”, jó együttes az, ahol ilyen a közös és a közösen megélt egyéni táncöröm, a mulatság! Előre, csak előre, csináljatok még sok bátor, táncost, táncot, táncolást önmagáért felmutató folklórműsort!

Rendező-koreográfusok: Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté
Alkotótársak: Kovács-Jelinek Emese, Kovács József, Nemcsényi Alíz, Heverdle Emese
Jelmez: Miklós-Papp Zsuzsanna (Zsuzska folksufnija), Paluchné Percze Piroska, Rimóczi Hajnalka
Zenei szerkesztés: Heveder zenekar, Módos Máté

Tánckar: Abonyi Rebeka, Ádám Júlia, Balla Gábor-Gergely, Both Eszter, Drimba Máté, Fazakas Mónika, Ferencz Péter, Fülöp Zoltán-József, Gere Csaba, Gere Gabriella, Kiss Albert- Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Márton Csaba, Márton Edina-Emőke, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Portik-Cseres Norbert, Vitályos Dorottya-Lídia

Heveder zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

Fotó: Toró Attila

kapcsolodó bejegyzések