Az EHTET második napján láthattuk Andrea Gavriliu rendezésében az M Studio „Tavaszi áldozat” című előadását.  Zenéjét Igor Stravinsky szerezte, a mű 1913-ban az Orosz Balett közreműködésével színpadra is került. Az eredeti történetet, miszerint a tavasz eljövetele csak úgy következhet be, ha egy kiválasztott lány haláláig táncol, az alkotók kortárs viszonyok szerint értelmezték újra.

Az előadás kezdetekor, finoman a háttérben, sejtető, vörös fényben megjelenik egy hold. De nem a megszokott módon, síkban, vagy felfüggesztve, hanem a földön. Eddig a pillanatig az ellentétes oldalon felállított sátorban, a színészek a közösség egységében léteztek. A hold megjelenésével átváltozáson mennek keresztül. Stravinsky zenéjének örvénylése kioldja a szereplőkből az állatiasságot, ösztönösséget. Aki nem csatlakozik, nem odaillő sejt, azt kilöki a gépezet. Az eredeti műben táncként megjelenő, pusztító folyamatot itt az aktust mímelő mozdulatokkal helyettesítik. Ez vezérmotívummá növi ki magát az előadás során. Az aktus kényszerűsége, mint a kívülállást feloldó tényező jelenik meg. A szereplők megosztottságával ellentétben a zene és a mozdulatok szétválaszthatatlan egységet képeznek. A dallam legkisebb rezdüléseire is reagálnak a mozgásszínészek. Összetartoznak. Egymásból merítkeznek. A produkció inkább csak sejtet, olyan mozdulatsorokkal, mint a jégkorcsolyázás, vagy a tengerparti homokban felbukkanó rákok. Hagynak sodródni ebben a világban. A zene lüktetése kinyúl a nézőtérre, és magával húz minket. Úgy hömpölygünk a felvillanó képek között, mint ahogy a színészek egyensúlyoznak a színpadon már teljes nagyságában görgő holdon. Az égitesten történő együttlét a maga misztikusságával valamiért mégis visszataszító. Puritán ösztönök mindenekfelett. A lány lázadása apránként alábbhagy, a csorda szellemének áldozza magát. Már nem kívűlálló. Elveszíti egyéniségét. Megszűnik létezni. A tömeg a kék homokba temeti.

Szabó Hanga